Kedves Tibi!
Örülünk neki, hogy egy évvel ezelőtt Rád találtunk az interneten, majd rugalmasságodnak köszönhetően összehoztuk az első találkozót, ami után már tudtuk, hogy Téged fogunk felkérni az esküvői csomagunk fotózására.
A jegyesfotózás nagyon jó hangulatban telt, néhány óra leforgása alatt rég nevettünk ennyit :) A kreatív fotózás ugyan bajosan indult a rossz idő miatt, de utólag úgy gondoljuk, hogy jobb is, hogy így alakult, mert remek fotók készültek! A kreativitásoddal, a szakértelmeddel és az elkészült fotókkal, fotókönyvvel nagyon elégedettek vagyunk! Köszönjük, hogy együtt dolgozhattunk, egy örök emlék marad!
Anita és Béla(lacrimosa0708@gmail.com)
Ui,: minden fotós után keresgélő Párnak tiszta szívből tudunk ajánlani Téged és a munkádat!
Kedves Tibor! Szeretnénk megköszönni a csodálatos képeket, melyeket életünk egyik legszebb napján készítettél nekünk. Biztos vagyok benne, hogy a jó képekhez nem csak a szakmai tudásod, hanem pozitív kisugárzásod és közvetlenséged is hozzá járult. Örülünk, hogy Téged választottunk, mert nagyon jó hangulatban telt el a kreatív fotózás és a szertartásokon is ’’észrevétlenül” fotóztad le a legszebb pillanatokat.
Zsófi és Gábor
Kedves Tibi!
Már az első megbeszélés után tudtuk, hogy Téged fogunk felkérni a fotózásra, mind az általad ajánlott csomag, mind a hozzáállásod szimpatikus volt számunkra. Bár még "csak" a jegyesfotózáson és egy esküvői előfotózáson vagyunk túl, már nagyon várjuk az esküvő napját is, valamint az arról készült képeket és fotókönyvet. A rossz idő ellenére a profi hozzáállásodnak és rutinodnak köszönhetően nagyon jó hangulatban teltek a percek és nagyon jó képek készültek.
Köszönjük az eddigieket, már nagyon várjuk a következő alkalmat!
u.i.: az autód nagyon szép és kényelmes :) (diabo6@gmail.com)
Kedves Tibi!
Szeretnénk neked megköszönni a gyönyörű fotókat és a fotókönyvet. Nagyon büszkén mutogatjuk őket :) Nagy élmény volt számunkra a kreatív fotózás és az esküvő napja is. Sok mindent elfelejtettünk már, de a fotóidnak köszönhetően minden fontos emlék felelevenedett bennünk.
Első találkozásunk után nem volt kérdés, hogy kit kérünk meg a fotózásra. Rednkívül közvetlen és kedves voltál ami sokat jelentett számunkra.
Nem volt ötletünk a kreatív fotózás helyszínére, de amit ajánlottál az tökéletes volt. Amikor a képeket nézem az jár a fejemben, hogy annyira szívesen végigcsinálnám az egészet még egyszer:)
Még egyszer köszönjük szépen!
Minden jót kívánunk:
Mariann és Attila:) (poormuhar@gmail.com)
Kedves Tibi!
Köszönjük szépen a csodás képeket és a jó hangulatú fotózást!
Olyan fotók születtek, amelyeket újra és újra szívesen megnézünk, minden várakozásunkat felülmúlták. Örülünk, hogy végül a fotókönyv mellett dontöttünk. Sok sikert a további munkáidhoz is!
Üdvözlettel: Niki és Norbi(nikolett.zakarias@gmail.com)
Nagyon örülünk, hogy általad lettek életünk egyik legszebb napjának a képei megörökítve. A szertartás előtti fotózáson nagyon jól éreztük magunkat oly annyira, hogy észre sem vettük milyen gyorsan telnek a percek. A Falumúzeum és a Sóstói helyszín nagyon szépek és varázslatosak voltak.
Köszönjük a mesés autót is és vele együtt a kellemes társaságú sofőrt, aki és ami emelte a nap hangulatát.
Örülünk, hogy együtt dolgozhattunk, reméljük lesz még rá lehetőség. Valamint további sok sikert kívánunk: Zsuzsa és Adrián (2014.08.09 rozsa777@vipmail.hu)
Kedves Tibi!
Régóta ismerjük egymást, így nem volt kérdés, hogy kit válasszunk a mi Nagy napunkra! Nem is csalódtunk. A tökéletes napunkról tökéletes képek készültek. Még egyszer köszönjük az óriási türelmet, hiszen a fotózás nem 1-2 óráig tartott. Az utolsó képeknél ugyanolyan lelkesedéssel dolgoztál, mint az elsők készítésénél. A végeredmény pedig minden képzeletünket felülmúlta. A fotókönyv részünkre történő átadása óta nem telik el nap, hogy ne néznénk végig újra meg újra. Kívánjuk, hogy még nagyon sok párnak a nagy napját tudd megörökíteni olyan professzionálisan, mint ahogyan a miénket tetted. Találkozunk a majdan születendő gyermekeink fotózásán! :) Angi és Sanyi(sandor.szucs73@gmail.com)
Kedves Tibi! Ezúton szeretnénk megköszönni munkádat! Helyzetmegoldó képességednek, rugalmasságodnak köszönhetően megmentetted a napunkat, ugyanis a zuhogó eső ellenére csodálatos képeket készítettél a rögtönzött helyszíneken! Humoroddal pillanatok alatt jó hangulatot teremtettél, feloldottad zavarunkat. :) A fotókönyv által méltóképpen emlékezhetünk vissza a nagy napra. Mindent köszönünk! Kívánjuk, hogy sok párnak tudj még hasonló örömöt szerezni! (marcsi1@freemail.hu)
Kedves Tibor! Az, hogy ideírunk Neked a vendégkönyvbe, az a minimum azért, amit adtál nekünk. A dvd és a fotókönyv mellett egy olyan élménnyel gazdagodtunk, ami annyira egyszeri és megismételhetetlen, mint kettőnk számára ez az esküvő! Nem volt minden tökéletes, de a képeket imádjunk, nagyon jók lettek! Köszönünk mindent, további sok sikert!!! (Andi és Csabi demolishercsaba@gmail.com)
Kedves Tibor !
Már az első találkozásunkkor tudtam, hogy téged választunk ! A referencia fotóalbumod meggyőzött rögtön. És valóban nem csalódtunk sem benned, sem a munkádban. Több helyszínen is volt fotózás, ami természetesen nem okozott gondot neked.
A kezdeti feszültséget sikerült hamar feloldanod bennünk, utánna már szavak nélkül is tudtuk mit kell tennünk, igazi sztárpárnak érezhettük magunkat !
Az album, a képek és a slideshow-s dvd tökéletesek lettek. Peti reakciója miután megnéztük őket: Drágám, elvennélek még egyszer . Azt hiszem ez mindent elmond.
Köszönjük még egyszer a profi munkát, nélküled nem jöhettet volna ez létre, élveztük minden egyes percét!!!!
Ági&Peti(agitorma04@gmail.com)
Kedves Tibor!Szeretnénk köszönetünket kifejezni, munkáddal kapcsolatban!Az első találkozás alkalmával már biztosak voltunk, hogy jó választás volt Téged felkérni a 2013-as DE-EK Gólyabál fotózására. Pontos, precíz, megbízható emberként, "szolgáltatóként" ismertünk meg. A fényképek fantasztikusak, minden nap öröm visszanézni őket. Köszönjük a korrekt ügyintézést, hogy mindig minden a megbeszélt időre megérkezett. A munkád végzése láttán és a kézhez kapott képek után, nem volt kérdés, hogy máskor is Veled/Veletek szeretnénk dolgozni. A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának Hallgatói Önkormányzata nevében Köszönünk mindent, és várjuk a további közös Munkát!Tisztelettel: Simonyi Zsuzsanna DE-EK HÖK általános alelnök
Örömmel gondolunk vissza a számunkra fontos eseményre, melyet nagyszerüen megörökitettél. Öröm volt veled dolgozni.
Köszönjük az időt és a türelmet, melyet oly kedvesen ránk szántál. Igazi csapatmunka volt.
Nagyon elégedettek vagyunk a képekkel és a fotókönyvvel. Visszatükrözi a szakértelmed és tehnikai felszereltséged. Igazi profi vagy.
A "következő esküvőnket" is szeretnénk ha te fotóznád.
Köszönjük(sipostunde82@yahoo.co.uk)
Kedves Tibi!
Már az első találkozásunkkor tudtuk, hogy leendő esküvőnk fotózására Téged szeretnénk felkérni, mivel már a két unokatestvéremnek az esküvőjükről is Te készitetted a csodaszép fotókat és fotókönyveket! Elhatároztuk ,hogy mi is Téged kérünk fel életünk egyik legszebb napjának fotózására!!!
Felejthetetlen élmény volt számunkra a fotózás az elejétől a végéig!
Bár igaz, hogy az elején nagyon izgultunk,de ahogy teltek a percek, sikerült feloldódnunk! A helyszinek amiket Te javasoltál tökéletesek voltak számunkra!!A fotók és a fotókönyv is ezt bizonyítják!
A családunk és a barátaink is nagyon dícsérték a képeket, és a Te munkádat!
Köszönjük mégegyszer az igényes fényképeket és az emlékeket! További sok sikert kívánunk a további munkáidhoz!
Üdvözlettel:Rena és Gyuri(gelegonya83@freemail.hu)
Kedves Tibi!
Nagyon köszönjük, a gyönyörű képeket és fotókönyvet. Mindenkinél nagy sikert arattak. És persze köszönjük azt is, hogy ilyen szuperül megörökítetted számunkra életünk egyik legfontosabb napját. :-)
Üdv: Timi és Csabi(vass.timi81@gmail.com)
Kedves Tibi! Nagyon szépen köszönjük a gyönyörű képeket! Kicsit félve indultunk neki a fotózásnak, főként azért, mert rólunk eddig csak a pillanatképek sikerültek jól. De az a két óra nagyon gyorsan elrepült, ami köszönhető a jó hangulatnak. Könnyű volt veled dolgozni, mert rövid és érthető instrukciókat adtál és hamar összehangolódtunk. Nem gondoltuk, hogy rólunk ilyen jó fotókat is lehet készíteni. ;) Az ismerősök és a munkatársak is nagyon dícsérték a képeket, a fotókönyv pedig mindenkinél sikert aratott. Mindenkiről van fotó, aki ott volt, így könnyű dolgunk volt az ajándékképek kiválasztásánál. Köszönjük mégegyszer az igényes fényképeket és az emlékeket! A továbbiakra sok jó hangulatú fotózást kívánunk: Gitta és Dani(schmidtgitta@gmail.com)
Kedves Tibi!
Nagyon köszönjük a csodás fotókat és a fotókönyvet. Elégedettek vagyunk vele maximálisan. Különösen, mert mi 3-an voltunk és egy 2 éves örökmozgót nem lehet beállítani, őt el kell kapni. Neked sikerült! :-) Örülök, hogy jók lettek a piknikes és a hordozós menyasszonyi képek is, ezekre vágytunk.
Üdvözlettel:
Tünde, Hunor, Attila
Kedves Tibi!
Már az első találkozásunkkor tudtuk, hogy leendő esküvőnk fotózására Téged szeretnénk felkérni.
Megnyertél minket a kedvességeddel, a korrekt, teljes körű tájékoztatással, ezért választásunk Rád esett. És milyen jól döntöttünk!
Köszönjük neked, hogy a fotózásunk úgy jut eszünkbe, mint életünk egyik legszebb napja.
Köszönjük hasznos tanácsaidat (Arcból többet!), türelmedet, lelkiismeretes, minőségi munkádat.
Lenyűgöznek bennünket a meseszép, szemet gyönyörködtető képek, amely igazi, maradandó emlék marad.
A fotókönyvben minden fontos pillanat meg van örökítve. Minden alkalommal meghatóan nézzük végig eddigi életünk legszebb napját, jó látni a szeretteinket, és az örömöt az arcokon.
A slideshow-ért és az alatta futó zenékért külön köszönettel tartozunk, tökéletes összhangban van a képekkel és az ízlésünkkel.
Hálás köszönet párodnak Aninak, hogy a fotózáson jelen volt, köszönet neki a segítségért, örülünk, hogy őt is megismerhettük.
Hisszük és tudjuk, ennél többet nem is kívánhattunk volna, és nyugodt szívvel ajánlunk mindenkinek.
Zsuzsa és Szabi (2013. július 6. Nyírbátor)(zsuzsa.szagan@gmail.com)
Kedves Tibi!!!
Nagyon szépen köszönjük neked a kiváló és minőségi munkádat.Nagyon elégedettek és boldogak vagyunk a gyönyörű képekért és a fotókönyvért.Minden családtagunknak és a barátainknak is nagyon tetszettek a képek.Izgatottan vártuk a fotózásokat,de minden nagyon jól sikerült és felszabadultan éreztük magunkat.Még egyszer nagyon köszönünk mindent.
Éva és Laci(nagylaci85@indamail.hu)
Kedves Tibi!!:)
Szeretnénk megköszönni még egyszer a csodálatos képeket :)és a még csodásabb fotó könyvet!!:) Mindenkinek nagyon tetszik,örülök,hogy téged válaztottunk :) további sikeres munkát kívánunk :)
Andi&Tomi(kohegyiandrea@citromail.hu)
Kedves Tibi! Amikor az esküvőnkre került a sor, nem volt kérdéses, hogy Te leszel a fotósunk.(Az időpontot is hozzád igazítottuk.) Színvonalas munkáidat ismerve a legjobbat akartuk életünk legszebb napján. Kedvességed, szakértelmed, segítőkészséged, humorod eloszlatott bennünk minden izgalmat és valóban Rád tudtunk koncentrálni. Így vált felejthetetlen élménnyé számunkra a fotózás az elejétől a végéig. Miután elkészült"művedet" kezünkbe vettük, beigazolódott, hogy mennyire helyesen döntöttünk. A fotókönyvről és profizmusodról csak felsőfokban beszélhetünk! Köszönjük Neked: Gabriella és Zsolt(gabika@irj.hu) Ui: Kedves leendő házaspárok! Ha igazán nívós fotókat szeretnétek egy megbízható, precíz , munkájára igényes fotóssal, csak Tibit válasszátok! Őt szívből ajánljuk mindenki figyelmébe!
Kedves Tibor!
Szeretnénk megköszönni a csodálatos képeket és a felejthetetlen élményt amit a fotózás jelentett.
A népviseletes fotózás alatt megtanultuk tőled, hogy a fény a barátunk és hogy több arcot, így az esküvő előtt sokkal gördülékenyebben ment a fényképeszkedés. :)
Az elkészült képekkel, a fotókönyvvel és a slideshow-val nagyon elégedettek vagyunk. A népviseletes fotózás nagyon eredeti ötlet, azóta is söpörjük be a bókokat. :)
Köszönjük, hogy megörökítetted számunkra a nagy napunkat!
Üdvözlettel:
Bernadett & Szilárd(kovacs.berni@gmail.com)
Kőkapu Vadászkastély 2012.09.22
Kedves Tibi!
Ezúton is szeretnénk megköszönni az esküvőnkön, és az előtte lévő fotózásokon végzett munkádat. Izgalmakkal teli várakozás előzte meg a fotókönyvünk kézhez vételét. Mindkettőnkben megfogalmazódott egy kép, hogy mit várunk el az elkészített anyagtól. Azt kell mondjam, sikerült felülmúlnod az elképzeléseinket. Gyönyörű fotókat választottál a fotókönyvbe, ami mesterien meg lett szerkesztve; nagyon szép munkát kaptunk, amit büszkén tudunk megmutatni a kíváncsi szemeknek. A család minden tagjának nagyon tetszett és elismerő szavakkal illette a készítőjét. A barátaink éppen esküvő előtt állnak, azt hiszem ha megkérdeznek tudjuk kit fogunk ajánlani fotósnak.
Köszönettel,
Csilla és Gábor(gabor.varga.sp@Ihsystems.com)
2012.09.08
Kedves Tibi!
NAgyon szépen köszönjük az igényes, csodaszép munkádat. A képek egytől egyig- ami 1059 darabot jelent- kitűnőek. A fotókönyv meseszép, és élethű. A képeken mindenki arcán az önfeledt boldogság látszik, nem a mesterkélt "vigyor".Köszönjük szépen, hogy lehetővé tetted, hogy évek múlva is emlékezhessünk a Nagy Napra, és nyugodtan megmutathatjuk a nagy világnak a boldogságunkat.
Ajánlani tudom mindenkinek! Ár-minőség-érték arányban Tibi verhetetlen! :)
Köszönettel:
Nóra és Péter(noryika@gmail.com)
Kedves Tibor!
Nagyon köszönjük a csodálatos képeket, sok örömet okoztál nekünk és családunknak ezzel a minőségi munkával. A barátainknak is nagyon tetszett ez az egyedi fotókönyv. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk a munkádat.
További sok sikert kívánunk!
Köszönettel: Dóra és Richárd (richisun@freemail.hu)
Szia Tibi!
Ezúton is szeretnénk megköszönni fáradozásodat, és csodás munkádat. Az esküvőn készített, majdnem ezer képet azóta is nézegetjük Zsófival. Próbálunk hibát találni, de csak egyet találtunk: A húgom alszik a templomban:-)), de ezt majd vele megbeszéljük. A legnagyszerűbb az egészben az volt, hogy több száz képet úgy készítettél el, hogy nem vettünk észre. Emiatt a képeken mindenki természetesen viselkedik, és látszik az öröm a vendégeink arcán.. Amikor kezünkbe vettük a fotókönyvet olyan érzésünk volt, mintha modelleket látnánk, pedig emlékszem, hogy mi voltunk. Aki teheti ne sajnálja rá a pénzt, mert megéri az árát.
Köszönjük.
ZSófi és Viktor(czirjak.viktor@gmail.com)
Kedves Tibi!
Még egyszer szeretnénk megköszönni a munkádat és azt, hogy most és majd évek múltával is büszkén tekinthetünk vissza azokra a megismételhetetlen pillanatokra, az esküvőnkre! Az általad készített képeken éppen olyan önfeledten boldognak látszunk, mint ahogyan éreztük is magunkat! (És senki se gondolja, hogy ez csak természetes az esküvői fotókon, mert ez nem így van!)
Tibi odafigyelése és profizmusa kellett ahhoz, hogy ne úgy nézzünk ki a nagy napon és a megelőző fotózáson készült képeken, mint akiket csinosan felöltöztettek és csak úgy odaraktak kínosan mosolyogni a fényképező elé. A fotózáson kialakult fesztelen hangulatban készülhettek azok a tökéletes fotók, melyeken modelleket meghazudtoló módon pózolva :) élvezzük a fotózást és szeretjük egymást!
Köszönjük, hogy az általad készített képeket bátran és büszkén mutathatjuk meg rokonaiknak és ismerőseinknek, újra és újra átélve az esküvőt! A fotók szépsége mellett nem elhanyagolandó, hogy az esküvőn és a bulin készített képeket végignézve elmesélhető a nap minden eseménye, azaz a filmből nem hiányzik egyetlen filmkocka sem...
Szívből jövő köszönettel,
Mónika és Zoli (banszki_monika@freemail.hu)
Ui.: Külön köszönjük a mindenki által csodált, "angyali" képet!
Kedves Tibor!
Köszönjük a kitűnő képeket. A fotókönyv is igazán remekül sikerült!
További sikeres fotózásokat kívánunk!
Anita és Ferenc(kecsetif@hotmail.com)
Kedves Tibor!
Végre kezünkbe vehettük a nagy nap fotóit megörökítő hibátlan fotókönyvünket,köszönjük a csodás képeket!! A tornác piciny résén át,készült képek mindenki kedvence lett!Nem volt akadály sem a helyszínen hirtelen felbukkanó tömeg sőt a mi esetlenségünk sem. Alaposságod megfigyelhető a fotózás alatt és persze a kész fotókat nézegetve is! A szertartásokon dolgozó kollégádat is dícséret illeti hisz nincs olyan vendég(össz:160fő)akiről ne lenne kettő három kép .Mégegyszer köszönjük és további sok sikert kívánunk!!!
Marianna és Tamás (kmarianna4@gmail.com)
Nagyon Köszönjük a Munkádat, Tibor :)
A képek gyönyörűek, minőségi munka.
A fotókönyv pedig nagyon egyedi és csodálatos lett :)
Mindenkinek büszkén mutatjuk meg :)
Betti & Laci(kozmane.sz.betti@gmail.com)
Kedves Tibor!
Köszönjük szépen az esküvőnkön való munkádat, amivel mindenki maximálisan meg volt elégedve. Köszönjük a fotóalbumot, ami szenzációsan jól sikerült. Ha mégegyszer újra kezdenénk az esküvőt, akkor is téged választanánk fotósnak.
Köszönettel:
Emese és Gábor(mse0825@freemail.hu)
Osztályfőnökként szeretném megköszönni a munkádat. A szalagavatón készült fényképek, a tablóképek nagyon jól sikerültek, a megbeszélt időre elkészültek. Az osztálytablónk is nagyon kreatív és látványos lett mindannyiunk tetszését elnyerte. Köszönjük, további sok sikert a munkádhoz!
a 13.c osztály osztályfőnöke a Korányi Frigyes Gimnáziumból(bbjudit@freemail.hu)
Kedves Tibor!
Szeretném még egyszer megköszönni az osztályom és magam nevében a szalagavatóról készült remek fotókat és a mesterien kidolgozott, eredeti, ötletes tablót. Egy biztos, a következő osztályom szalagavatóját is Te fogod fotózni.
További jó munkát Neked!
Üdvözlettel,
Kiss Attila osztályfőnök (kiss.atti.1966@gmail.com)
Mi sem hagyhatjuk dicsérő szavak nélkül a munkádat! Ha osztályoznunk kellene: csillagos ötös! Az esküvőnk idén tavasszal volt, amire izgatottan készültünk. Mikor a fotós kiválasztásához értünk, mint kedves ismerőst, Téged kértünk fel rá. Már a referenciaanyag bemutatásakor tudtuk, hogy jól döntöttünk. Rögtön feltűnt a képeid minősége, lágysága, élettelisége. No és a nagy ötlet: fotózás a múzeumfaluban, népviseletben, borostásan, kalapban és kendőben ? hihetetlen élmény szereztél vele nekünk, a képek pedig fantasztikusak lettek. Csakúgy, mint az esküvői fotóink. Több száz remekmű. No és a fotókönyv? Igen, az fotókönyv. Aki csak látta, tátva maradt a szája. Nem lehet letenni. Gyönyörű. Tibi, köszönünk szépen mindent, az igényes munkádat, az ötleteidet, azt, hogy türelmes és segítőkész voltál, és a meseautót. Móni és Menyus (vmenyus@freemail.hu)
Köszönjük, hogy életünk egyik legfontosabb napját felejthetetlenné tetted. Újra és újra nézve a képeket folyamatosan rá kell döbbenünk, hogy a képek mennyire tükrözik az egyéniségünket. Neked köszönhetően minden apró rezdülés és érzelem amit a testünkkel közvetítettünk, örök marad. Majd a 10. házassági évfordulónkon újra nézve, újra beleszerethetek a páromba. Hangsúlyozhatnám, hogy mennyire művésziek és csodálatosak a képeid, de a referencia anyagokat nézve azt kell mondanom a képek önmagukért beszélnek. Ezenfelül remek humorérzékeddel a nagy napon felmerülő nehézségeken is átsegítettél minket. Bár azt kell mondanom, hogy jó anyagból (belőlünk) könnyű dolgozni A fotókönyv minden várakozásunkat felül múlta. Minden számunkra fontos dolog szerepet kapott benne, így akik nem lehettek velünk a nagy napon, a képeken keresztül így is részesülhetnek az élményeinkből. Na de nem dicsérünk tovább még elbízod magad. Sok sikert kívánunk a munkádhoz és az életedhez! Üdv: Julcsi és Robi (kovacsrobert@netra.hu)
Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz! Szenzációs, fantasztikus, csodálatos! Ezek a szavak jutottak először az eszembe! Esküvőnk 2011.06.18-án volt. A fotózás már előző nap megtörtént. Olyan klassz, ötletes képek készültek, hogy még mi magunk is meglepődtünk. A favorit mindenkinél az iskola.:-) Na az, viszi a pálmát! Mindenki csak ámul- és bámul mikor megmutatom a fotókönyvet! Idézem:" Ilyen szépet, én még soha nem láttam!", "Ilyet én még nem is láttam!", "Ilyen is létezik?!", "Ha a gyerekemnek egyszer esküvője lesz, neki is ilyet csináltatok!" S még sok hasonló! Azt már eldöntöttem, hogy ha egyszer babánk lesz, akkor a róla/róluk is fogsz csinálni egy, két vagy 4 fotókönyvet!? Reméljük hamarosan! :-)Na, de már most elkalandoztam! Szóval, azóta, voltunk egy-két-három esküvőn, és láttuk, hogy a fotós nem, hogy nincs a helyzet magaslatán, de lemaradt a legfontosabb dolgokról. (Nagyon kritikusak lettünk, s hozzád hasonlítunk mindenkit.) Tibi Nekünk mindent elmagyarázott előtte, hogy mire figyeljünk. Pl.: lassan csináljuk a gyűrűhúzást, ne hajoljunk nagyon be az aláírásnál, mindig mosolyogjunk stb. Ezeket mi magunktól nem tudtuk volna. Ehhez egy PROFI szakember kellett, akit mi meg is kaptunk, Tibi személyében! Mi boldogok és elégedettek vagyunk, hogy életünk legszebb pillanatai szó szerint, mind-mind meg vannak örökítve. Csak gratulálni tudunk az eredményhez! Nagyon szépen köszönjük NEKED! (bagolymonika@freemail.hu)
Köszönjük a csodálatos képeket, amivel feledhetetlenné tetted életünk legszebb napját. Nagyon eltaláltad az ízlésünket igényes, egyszerű, elegáns képek születtek, ezáltal neked köszönhetően a számunkra fontos pillanatokat újra átélhetjük. Aki még nem ismeri Tibit, annak mindenképpen ajánljuk, hogy hívja fel, mert udvarias, precíz, készséges fotós, nincs számára lehetetlen kérés. További sok munkát és ilyen elégedett megrendelőt kívánunk neked! Erzsike és Attila (e.synergie@gmail.com)
Szia Tibi! Hát hol is kezdjem?! Tettem fel magamnak a kérdést, talán, ott hogy évekkel ezelőtt eldöntöttem, ha elérkezem én is az esküvőm napjához, nem lehet kérdés csak Te, lehetsz az, aki ezt megörökíti. Akár én - vagyis mi alkalmazkodunk a szabad időpontodhoz! Ez az elhatározás egy "munkád" láttán érlelődött meg bennem. A "munkád" szót azért tettem idézőjelbe, mert aki ilyet tud kiadni a kezéből annak nemcsak egy feladat, egy munka, hanem a szíve és lelke van benne! Szóval elérkezett a mi napunk 2010. 06. 26. Nekem kívánságom volt feléd, hogy a szülői házban az előkészületeink is legyenek megörökítve. Te, mint profi átérezted ennek fontosságát mind az én, illetve szüleim részéről. Türelmes és segítő voltál az ügyetlenkedésünkhöz. Ötletekkel, fortélyokkal láttál el bennünket, miközben élőaduk újabb kívánságunkat miszerint egy búzatáblán is szeretnénk képeket. Nevetettél, bennünket hogy oldani tudd azt a kis feszültséget, amit ilyenkor a "NAGY" napon érez az ifjú pár! A képeink magukért beszélnek! Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen tökéletes képet lehet rólam készíteni, hiszen csak hozott anyagból dolgozhatsz! És a fotókönyv? Csodálatos. Csak azt tudom kívánni, hogy annyi munkád legyen, mint ahányan azt átnézték és dicsérték! Ezen tapasztalatok után nem volt kérdéses, hogy az öcsémnek, aki idén -2011. 06. 18-án nősült meg ki lesz a fényképésze. Egy év elteltével is csak kellemes csalódást tudtál okozni! Sőt úgy érzem, meg kell említenem, azt hogy édesapám, aki nem tud ennyire elfogult lenni, azt mondta: "Soha nem hittem volna, hogy ennyire más lehet egy profi munka" Nekem ettől nagyobb elismerés nem kellett, hogy a szüleim örömüket lelik a fotókönyveink nézegetésében! És végül de nem utolsó sorban sikerült megörökíteni a család kedvencét Csutit - ahogyan az öcsém és Moncsi között "pózol" fantasztikus lett! Köszönjük neked! Víta és Gyuri (sapivita@t-online.hu)
Nehéz szavakat találni a munkádra, de megpróbálom.Egyszerűen tökéletes! Izgultunk a fotózás miatt is, hogy mennyire tudunk majd együtt dolgozni, hiszen a beállításokon is sok múlik és persze a fotózandó páron is mennyire ügyesek. Nos ezzel nálunk nem volt gond, mert te nagyon aranyos, kedves és odaadó voltál a munkádban. A képek egyszerűen csodálatosak. A fotókönyv amit összeállítottál meseszép. Aki látta tátva marad a szája és ez így van rendjén. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert tökéletes munkát végez és végtelen aranyos embert ismerhettünk meg benne! Őszinte tisztelettel és örömmel köszönjük neked, hogy ott voltál velünk ezen a számunkra csodás napon és megoszthattuk veled ezt az élményt! Niki és Laci! (patakiniky@gmail.com)